Úgy gondolom, hogy már magában a szóban minden benne van, amit szeretnénk kifejezni és megvalósítani az Origó - Házban (kisképre kattintva nagyobb kép) tevékenység neve alatt. Sokáig kerestük ezt a szót, és egyszer csak, heuréka! Megtaláltuk! Jószolgálat! A Magyar Helyesírás szerint természetesen 2 szóval írnánk, ám ezzel is jelezni szeretnénk e tevékenység fontosságát, kiemelését. 2 olyan szó, amelyek külön-külön is pozitív jelentéssel bírnak, ám összekapcsolva tudják kifejezni azt az ideológiát, amit e tevékenység kapcsán jelenleg és a jövőben is meg kívánunk valósítani. A Jószolgálatlétrejöttének az általunk megfogalmazott oka a szociális érzékenység manapság nem "divat" -, hiszen a mai rohanó világban lemarad, aki nem elég erős, ügyes, törtető, független, önálló
Pontosan ezt az űrt hivatott helyileg szűkíteni, az elesettek, rászorulók javára! Eljött az idő a változásra, most kell a magunk előtt görgetett, mindennapi, beágyazottá vált helyzeten változtatni! Úgy tapasztalom, a sült galamb késik! Vagy nem is jön? Úgy vélem, ha csak a saját lakókörnyezetében, egy kis időt szakít valaki, pár szót vált a szomszédokkal, könnyen felismerhetővé válik számára, hogy mások is hasonló gondokkal küzdenek, vagy talán rászorultabbak, mint mi magunk
Idézhetnék közhelyeket, puffogtathatnánk jól hangzó frázisokat, de ezekkel már így is túl sok idő ment el!Az Origó - Ház szerint nem ez a megoldás, hiszen eddig is ez volt! Ezért több terv körvonalazódik már, egymástól - részben - független területeken is. Szeretnék pár szót ejteni Terikénkről, aki kivételes empátiaképességével támogatta, ösztönözte, másokban is elindította a "jó cselekedet példáját" és terjesztette ezt a szívének oly fontos emberbaráti szellemiséget. Az Ő nyomán haladva, az Ő szellemiségét folytatva keresünk olyan lelkes aktivistákat, akik azonosulni tudnak céljainkkal, és szívesen tennének másokért is, e karitatív formában! Félreértés ne essék, nem ingyen étel, ital, ruha osztogatása, s ingyenélők ellátása, szaporítása a célunk! Nagyon sokat tehetünk egymásért, akárcsak a lakókörnyezetünkkel, ismerőseinkkel elkezdve, először csak apróbb gesztusokkal, s később, amennyire szükséges, megnyerve egymás őszinte bizalmát, de csak addig a pontig, hogy ne váljunk tolakodóvá, ne lépjük át azokat a határokat, amik már nem segítenék, hanem hátráltatnánk a munkánkat.Feladatunk olyan közösségi egység szervezése nemtől, kortól, vallási, és politikai hovatartozástól függetlenül, olyan emberek összefűzése, akik képesek a mai világromboló, egymástól eltávolító önzőségén felülemelkedni, akik szívesen adnak, (de cserébe kapnak is), kölcsönösen segítvén, támogatva más, hasonló gondolkodású, tenni vágyó embertársaikat. Terveink között szerepel azon támogatók összegyűjtése, akik hajlandóak a szellemi, vagy fizikai munkájukat kölcsönösen cserekereskedelembe bocsátani
A téma gyakorlati megvalósításának elképzelései néhány példával:
1. A Csere - bere program, ami a ruházkodás megkönnyítéséhez kíván némi segítséget adni: szívesen veszünk, a már megunt, kinőtt, vagy bármi más okból félretett, nem szakadt, foltos, rongyos, de még használható tiszta ruhákat, játékokat, könyveket, tankönyveket, egyéb kacatok felajánlását. Ezek egyeztetés után behozhatóak, leadhatóak az Origó - Házban.
2. Gyermek megőrzés, Pót nagyi szolgálat: Magányos, idős embereknek vidám ifjú társaság, a fogadott unoka, Nagyszülőt nélkülözők számára Pót nagyik, szintén a kölcsönösség jegyében
3. Fogyasztó védelem, melynek a nevében is benne foglaltatik legfontosabb célja, hogy védje a mai világban kiszolgáltatott vásárlók, fogyasztók érdekeit, a mára már teljesen elanyagiasodott, profitorientált kereskedelem átláthatatlan kavalkádjában segítsen eligazodni a jogi útvesztőkben
4. Teri Mama Jószolgálati Becsület Szövetsége, amely arra hivatott, hogy a tagok akarata szerinti alapelveketbetartva, önkéntes munkából, pénz-fizetőeszköz nélküli gazdasági alapot teremtsen a tevékenységhez. Az adok-kapok elven, bárki tagja lehet, aki őszintén, becsülettel akarja támogatni a szövetség törvényeit, s betartása nem külső kényszer hatására valósul meg, (nyögve-nyelve, kiskapukat kémlelve), hanem zsigerből jövő késztetésként képes működni. Így kapja vissza a munka szó, a megérdemelt becsületét! Ha a Kedves Olvasó azonosulni tud a fenti céljainkkal, módszereinkkel, akkor örömmel várjuk mindenkinek a jelentkezését, az Origó - Ház bármely elérhetőségén melyet a lapunk hátsó borítóján részletesen megtalál. Az Origó - Ház Egyesület "Jószolgálat" szakmai programjának alapvető feladata tehát: - a hátrányos helyzetű emberek segítése; - a társadalomba való hatékony és felelősségteljes beilleszkedés támogatása a szeretetszolgálat jegyében; - fogyasztóvédelem társadalmasítás; - klub működtetése; - egészséges életmódra nevelés; - munkahelyteremtés.
Jószolgálat program
- Részletek