Közösségi Öntevékeny SZolgáltató információs Pont KÖSZi Pont az Origó Házban!

 A Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület az Origó-Házban 7629 Pécs, Komlói út 94-98. szám alatt végzett közhasznú tevékenységét új szolgáltatásokkal bővítette. Pécs Megye Jogú Város Önkormányzatával folytatott tárgyalások eredményeképpen, Közösségi Öntevékeny Szolgáltató Információs Pont (KÖSZI-Pont) jött létre, melynek alapja információszolgáltatás, nyomtatványok szolgáltatása, dokumentum kitöltés, programszervezés. A példaértékkel bíró szolgáltatás előfutára az Origó-Házban nyílt első kihelyezett Önkormányzati Iroda. A Natúrpark kezdeményezés tagjai Abaliget, Hosszúhetény, Kovácsszénája, Magyaregregy, Magyarhertelend, Mánfa, Mecsekpölöske, Orfű Önkormányzata, valamint Komló és Pécs keleti városrész civil szervezetei. Összefogásukkal kialakul a természet, a kultúra és a közösségek harmóniája. A kezdő lépés a Gazdaudvar Termelői Piac létrehozása volt. A kapcsolt településekről közös adatbázis készült, amelyben megjelenítésre kerültek a helyi kistermelők, mesteremberek. A 2016-ban alakult KÖSZI-Pont kibővült szolgáltatásokkal jelent meg az Origó-Házban.  A jövőben KÖSZI honlap kialakítását tervezzük,  melyen tudomást szerezhetnek a területen lévő kulturális programok, rendezvények; sportolási lehetőségek, oktatási információk, hivatali nyitva tartások; önkormányzatok alapadatai, pályázatok, szálláslehetőségek,  munkalehetőségek, segítő-és krízisellátó helyek, ifjúsági információs és tanácsadó szolgáltató helyek kapcsán.

A KÖSZI Pont jelenleg is igénybe vehető szolgáltatásai:

  • információszolgáltatás,
  • fogyasztóvédelmi tanácsadás,
  • civil kerekasztal,
  • munkaerő piaci tanácsadás,
  • korosztályos klubok,
  • közbiztonság,
  • sport,
  • egészség,
  • jószolgálati,
  • kulturális és művészeti,
  • közösségi programok szervezése, bonyolítása
  • internetes ügyintézési lehetőség,
  • a gyermekeknek kreatív játszóház.

További terveinkben szerepel a városrész teljes megújítása:

Fontos, hogy – akár a Civil Érték Szövetségben, akár a Natúrpark kezdeményezésben - elinduljon az a fajta civil-hatósági-lakossági információs áramlás, mely az itt élőkről az itt élőkkel alakulna ki, szorosabb kontaktust teremtve. Mindenképpen civil hangsúlynak kell dominánsnak lennie, csak az adhat igazi alapot egy hosszú távú, biztosítható és fenntartható fejlődéshez. Ennek persze az is kritériuma, hogy a fejlesztések és elképzelések összehangolásra kerüljenek a városrész és az Önkormányzat között. Ez azért is kiemelten fontos, mert így elkerülhetővé válnak a látszat működések, ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy természetes erőforrások is bevonhatók legyenek. Az Öntevékeny Keleti Városrész terveinek fejlődési központja Mecsekszabolcs, a kihelyezett Önkormányzati Iroda és a KÖSZI Pont - e köré kifelé haladva kiteljesedik ki az Öntevékeny Városrész Mintaprogram. Bevonásra kerülnek  külső szolgáltatók: Kamara, Egyetem, Kormányhivatal, gazdasági szereplők, részönkormányzatok, kistermelők, kézművesek. Ez alapozza meg a városrészi pontok működési elvét oly módon, hogy magában hordozza ennek fenntarthatóságát és hétköznapi, gyakorlati szükségszerűségét. Az iroda fizikai helyszíneként az Origó-Ház teljes adottságaival megfelel.

                Későbbiekben bevonásra kerülnének ezen kívül a területileg kapcsolódó a Natúrpark kezdeményezés települései.

 További tervek,  adottságok

A KÖSZI Ponton keresztül kommunikálható az inkubátorház program is, melyet szeretnék kibővíteni kamarai, egyetemi, foglalkoztatási szolgáltatásokkal.

  • A Jószolgálat Programban a csere-bere börzék, a ruha és használati tárgy adományok segítik megkönnyíteni e hátrányos helyzetű városrészben élő rászorulók életét.  Azonban nem csak a szeretetszolgálati tevékenység működik jól. A Civil Önkormányzati Iroda is ide tartozik, valamint a Fogyasztóvédelmi jogsegélyszolgálat, de ennek gazdasági, üzleti tevékenységgel kibővített változatára is, - mint inkubátorház - lehetőség adódik. Ennek megvalósítása során a nyugdíjas közösség kiszolgálása, a nappali gyermekfelügyeleti rendszer bevezetése, a helyi pénz barterváltozata a következő elképzelések a továbblépésre. A vállalkozói szféra bevonásával a kihasználatlan épületek helyett sokkal költséghatékonyabbá és fenntarthatóbbá válna a helyi működés. A hatóság, a vállalkozói- és a civil szféra együttműködéséből minden fél - s ezen keresztül a lakosság is- profitálna.
  • A Kultúra-Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei – CINKE Program a városban egyedülálló a kezdeményezés, ehhez hasonló adottságú és rendszerességű civil program nagyon kevés van. A kétheti irodalmi és képzőművészeti programok, a havi kiállítás megnyitók fesztiválhangulattal is párosításra kerültek és nagyszabású össz-művészeti eseménysorozatokban teljesednek ki, mely településrészeken átívelő. Mindezt magaskulturális zeneművészeti programokkal kiterjesztve. A kreatív ipari projektek közül a Párbeszéd újság megjelenésének rendszeresítése is tervbe vett - mely forrásoktól függően -  ingyenes tájékoztatást nyújtott a helyi lakosoknak, civil partnerszervezeteknek   az ország több pontján -  tevékenységeinkről, riportokban mutatva be amatőr és neves alkotóművészeinket, civil partnereinket. A szakmai kiadványok megjelentetése is bővült, azon kívül, hogy 5 művészi színvonalú CINKEfészek Antológia jelent meg, Rónaki László barlangász két szakmai tárgyú könyvét adtuk ki, valamint Bartalovics Zoltán irodalmár  alkotásaiból állítottunk össze nívós kötetet az 5. jubileumi év tiszteletére. A rejtőzködő amatőr művészeket felkutatatjuk és megmutatkozási lehetőséget biztosítunk számukra az ismert alkotók mellett.  Számos szakmai, civil és művészeti együttműködésben teljesednek ki programjaink, melyek közül a pécsújhegyi, gyükési és pécsbányai civilekkel rendszeres a kapcsolat, kihelyezett programok által is. A program a városra gyakorolt pozitív hatását az is mutatja, hogy a Köszönet Pécsnek című Székely Imre monotípia egyesületünknek adományozott másodpéldányát felajánlottuk a Tudásközpontnak, ami az adománysarokban bárki számára megtekinthető. A modernkori „Echós szekér” - ami egy speciálisan átalakított, technikával felszerelt, mobil lakóautó - segítségével az ÖKV városrészein és a Natúrpark kezdeményezés településein belül más lakóközösségekhez is ki szeretnénk vinni kulturális programjainkat. A fesztiválok közelebb hozzák egymáshoz a településrészek kultúráján keresztül a lakosokat is és újabb fejlődéseket generálnak az együttműködések. A kulturális örökségturizmus, a kulturális ipar projektjein keresztül fenntarthatóvá és kiszámíthatóvá tehetőek ezek az események. Segítheti a nagyon színes keleti városrészi és Natúrpark kezdeményezés területén a településszerkezetek összehangolását.  A cél Kapolcshoz hasonló, Pécsett még nem létező, fenntartható össz-művészeti fesztivál meghonosítása.
  • Biztonság Programunkban előrehaladás a Közbiztonsági MikroCentrum kialakítása, melyben fogadni és továbbítani tudjuk a bejelentéseket. Ennek ellenére a városrész helyzete mindenképpen megkívánná itt élő rendőr- körzeti megbízott állandó részvételét. A helyi városrészőrség és polgárőrség kialakítása tovább segítené a közbiztonságot.
  • A Környezettudat Programban a Civil Zöld-Pont Iroda beintegrálódott a KÖSZI Pontba, továbbra is hasonló szolgáltatásokat nyújtva.(panasz bejelentési lehetőség, információ szolgáltatás)A megújuló energiaforrások terjesztése, finanszírozhatósága (Zöld Otthon Program) is segítené a fejlődést. Az elképzeléseket segíthetné a munkahelyteremtéshez is kapcsolódva egy elektronikai hulladék-bontó kialakítása, a helyiek (György-telep roma lakossága) életmódjához is kapcsolható lenne közvetve. A Natúrpark kezdeményezés, Gazdaudvar, Termelői Piac működtetése, kibővítése.
  • Egészség, sport programunkban egészséges életmód folytatására dinamizáljuk a helyi közösséget. Cél az élsport, mint kitörési lehetőség és az egészséges,fitt életmód preferálása. Az iskolák részvételével elindítottunk egy kezdeményezést nyitott iskolaprogramok tekintetében is. Ebben a városrészben, nem találhatók sportegyletek, pedig a bánya működtetés idején számtalan sport közösség segítette a fiatalok szabadidős elfoglaltságát.
  • A Népfőiskola iskolán kívüli oktatással,  innovatív rendszerek bevezetésével segíti az élethosszig tartó tanulás módszertanát, illetve eligazodást a mai, nagyon változó világban.
  • Padlásszínház kialakítása az Origó-Házban 100 fős teremmel gyakorlatilag készen van, csak a felszereltséget kellene bővíteni.  Koncertek, filmvetítés, színi előadások számára biztosít kulturált és fenntartható lehetőséget.
  • Mecsekszabolcsi Helytörténeti Múzeum A Békés Lajos bácsiról elnevezett általunk kialakított Helytörténeti Múzeum látogatható és állandó fejlesztés alatt ál. Persze az anyagi korlátok miatt ez nem európai szintű, még csak nem is felel meg az aktuális elvárásoknak, ám mégis bemutatja egy városrész hétköznapjainak tárgyait, munkaeszközeit és a bányász örökség részeit. Még japán látogatója is volt. Kellő ráfordítással, innovatív rendszerek bevezetésével segítené az élethosszig tartó tanulás módszertanát.

 Mindezen tervek megvalósulásához hozzájárul az inkubátorház megvalósulása. 

A Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület, mint inkubátorház szolgáltatásai Pécs keleti városrészben a

 KÖSZI

Közösségi Öntevékeny Szolgáltató Információs Ponton keresztül

[powr-contact-form id="2a67c637_1523482019885"]