Ki a szabadba!
Megmutatta mosolygós arcát a tavasz az elmúlt napokban, egyre szebb, naposabb és melegebb lett az idő. Szinte ordított a természet: Ki a szabadba! Meghallva a szíves invitálást, a CINKE program tagjainak egy kis csoportja felkerekedett és ellátogatott az Égervölgyi erdőbe.
A túrának fő célja a Mecsekben népszerű medvehagyma gyűjtés volt, de a kirándulás, a kötetlen beszélgetés, a túrázás is éppoly fontos szempontnak bizonyult. A CINKE program nevéhez is hűek maradtunk, hiszen a cinke a tavasz első hírnöke.
Természetesen jó volt az elmúlt hónapokban az Origó-Ház melegében meghúzódva irodalmi estéken részt venni, de már ideje volt egy kicsit kimozdulni a szabadba, vasárnap tehát útnak indultunk, és a festői Égervölgyet vettük célba. A fákon-bokrokon és az egész erdőn már jól láthatóan ott vannak a tavasz jelei, megjelentek az első rügyek, kezd zöldülni az erdő világa, a madarak már vidáman csivitelnek, a kiskertekben ott virít a hóvirág, és természetesen a medvehagyma is ott illatozik a réten.
Az időre sem lehetett panaszunk, kis, ijesztgető esőcseppek mellett nagyon jó kirándulóidőnk volt. Az első pihenőnél előkerült az elemózsiás kosár is, és hamar elfogyott a frissen, reggel sütött sajtos pogácsa, mely még melegen várta sorsa beteljesedését. A pogácsák mellé nagyon jól esett a száraz fehérboros hosszúlépés (két deci szóda+egy deci bor), melyet a lányok is örömmel fogadtak. Sajnos csak bolti borral szolgálhattunk, mely messze elmarad Bajusz József Cinke társunk saját borától!
Nagyon szép helyeken keresgéltük a medvehagymát, és igazán jól érezte magát a társaság. Hamar megteltek a kis kosárkák, és ezután csak a természetben gyönyörködtünk. Lencse végre került az egymásnak feleselő cinkepártól kezdve a tóban méltóságteljesen sütkérező teknőscsaládon át az erdei sétát rendkívül élvező magyar vizsláig minden és mindenki, aki ezen a délelőttön élvezte az erdő adottságait.
Hamar telt az idő lassan vissza kellett fordulnunk. S milyen a kiránduló gyomra? Persze, mindig éhes! No, de sebaj, a pihenőnél Domokos Edit táskájából előkerült a nyársra szánt szalonna,- ugyan ezen a napon tüzet sajnos nem lehetett gyújtani, de nyersen is nagyon ízletes volt - és a házi kenyér. Persze nem ártott volna, ha kést is viszünk magunkkal, de Babosné Nagy Zsuzsanna talpraesetten kisegítette a társaságot. Nemes egyszerűséggel kölcsönkért egy bicskát egy kiránduló csoporttól. Na, ezután adhattunk a koleszterin szintünknek.
Az egész napos jó időről Domokos Edit gondoskodott, aki, ki tudja milyen képességeit felhasználva féken tartotta az elemeket. Köszönjük Neki!
Nagyon jól sikerült kis kirándulás volt ez, és a napot megkoronázta, hogy este a Ferencváros telt házas meccsen , 2-1-re megverte az Újpestet a derbin!