Juniális Pécsújhegyen
- „egy kívülálló” civil egyesület szemével -
Együttműködő programra voltunk hivatalosak CivilÉSZ Civil Érték Szövetség partnerünknél, a Pécsújhegyi Környezet és Érdekvédelmi Közhasznú Egyesületnél. A civil szerveződés június 01-én szombaton, 10-20 óráig Pécs, Koksz utca 16. szám alatt juniálist szervezett, melyre az egyesületi tagokon, kisgyermekes családokon, helyi lakosokon kívül civil partnereket is meghívtak. A kezdetekre nem érkeztünk oda, az asztalitenisz versenyre és a 10 órakor kezdődő gyermekprogramokra. Azonban fél 2-kor a hangtechnika biztosításával megérkeztünk a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület, a CINKE – Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei – Program és a PiCINKE programok képviseletében.
2 órakor Krizsanovics Károly a Pécsújhegyi Környezet és Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket és megkezdődtek a zord időjárás ellenére is több helyszínen folyó programok. Petrich Csaba alelnök gulyást készített szabad tűzön, jóféle borral is kínálva a vendégeket. Eközben folytak az Első Pécsújhegyi Pálinkaverseny előkészületei, a kóstolás, és a pörkölt főzőversenyre három csapat készült hatalmas üstökben, jóféle pálinka mellett. A zivatar idején a Közösségi Házban a Kodály és a Református Gimnázium Mazsorett Csoportjának bemutatkozására került sor, a jelenlévők nagy örömére. Öt évestől, a tíz évesig több korosztály lépett fel, akiket a helyben élő Hazenauer Vivienn tanított be egy majorett társnőjével. Nagy sikert arattak a picik! 14:30-kor a Méhecske Bábcsoport „Az erdei kunyhó fogságában” című bábdarabot mutatta be, melyet a jelenlévő gyerekek örömmel fogadtak. A darab szakrális töltettel rendelkezett. Ezt követően légvár, lufi és bohóc várta az ugrálásra, mozgásra, játékra vágyó kisgyermekeket. 18 órától az Első Pécsújhegyi Pálinkaverseny és főzőverseny díjainak kiosztására került sor. A pálinkáknál mindhárom helyezést ugyanazon pálinkafőző nyerte, az első díjas cseresznye barack, a második szilva, a harmadik megosztva fügepálinka az Elnök Úr ágyas pálinkájával. (Bevallom, nekem az ízlett a legjobbanJ) A pörkölteknél mindhárom díjazott más íz hatással rendelkezett, a III. helyezett hangsúlyosan köményes volt, a II. sós, az I. helyezettnél viszont a zsűri egyöntetűen döntött arról, hogy az állag, az íz hatás, a látvány egyaránt tökéletes. Ezt követően gulyás vacsora, és kötetlen beszélgetés vette kezdetét. Ez alatt már hangolt az ADR zenekar, hiszen 20 órától bál várta az érdeklődőket.
Jó hangulatban, tánccal, polemizálással folytatódott az est többi része, éjszakába nyúlóan. Az esős, borús időjárás ellenére hangulatos programon vehettünk részt, melyen kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. A Pécsújhegyi Környezet és Érdekvédelmi Közhasznú Egyesület elnökségének és vendégszerető tagságának köszönhetően kellemes, hétvégi juniálison még jobban mélyültek a két civil kulturális egyesület közti eddig is gyümölcsöző kapcsolatok.
Pécs, 2013-06-10.
Várkonyi Judit
Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület